Ügyfélkapu

Aktuális

Vichy Consult Bőrközpont

2010-ben -- 2008 óta harmadik alkalommal is -- az Orange Cube nyerte el a Vichy Consult Bőrközpont mobil installáció tervezésére és gyártására vonatkozó tenderét. A tervezés során a standnak a nemzetközi koncepciós elvárások mellett több más egyéb feltételnek is meg kellett felelnie. A bevásárlóközpontokban felállított rendkívül figyelemfelkeltő és népszerű standon bőrgyógyászok és gyógyszerészek várják a vevőket, akik Vichy terméktanácsadást és termékajánlást végeznek.

 

A Vichy új arculatának megfelelően, az eddigiektől teljesen eltérő új koncepció kialakításával készült el az új, 2010-es Vichy Consult Bőrközpont stand, mely road-show jelleggel jár körbe az öt legnagyobb budapesti bevásárlóközpontokban, áruházanként egyhetes működéssel. A stand, bár követi a nemzetközi koncepciókat, mégis teljesen egyedi és újszerű megjelenést adott a Vichy márkának. A stand tervezésekor figyelembe kellett venni a tartósság, szállíthatóság, könnyű szétszedhetőség-összerakhatóság, újrafelhasználhatóság, áruházi elvárások, a 10 fős személyzet munkájához megfelelő méretű hely biztosítása, valamint a termékek és eszközök tárolhatósága sokrétű szempontjait is. A körültekintő tervezésnek és kivitelezésnek köszönhetően az új stand az eredeti installáció átalakításával valósulhatott meg: a beépített anyagok és szerkezeti megoldások jól bírják a tartós igénybevételt, az átépítésnél csupán apróbb javításokra volt szükség. A standon dolgozó bőrgyógyászok műszerek segítségével, személyre szabott vizsgálat során állapítják meg a vevők bőrtípusát, majd a gyógyszerészek a vizsgálat eredménye alapján ajánlanak bőrtípusának megfelelő Vichy terméket a vevőknek. A vevők természetesen Vichy ajándékcsomaggal és egy vonzó akciós ajánlattal távozhatnak, így összességében rendkívül nagy az érdeklődés a stand iránt és meghozta a várt eredményt.

 

« vissza az előző oldalra